Közélet

Egy hónap és bezár: Így néz ki most a Dagály

Egy hónap és bezár: Így néz ki most a Dagály

Szeptember 18-ig üzemel a Dagály Strandfürdő és Uszoda, ugyanis építkezések és átépítés miatt be kell zárnia. Ennek apropóján elmentünk az 1948-ban nyílt komplexumba és lőttünk pár képet - ezeket pár érdekes információval kiegészítve itt lent meg is találjátok.

A fürdő működését biztosító artézi kutat 1944-ben tárták fel és kevesen tudják, de gyógyfürdőnek csak 1970-től számít, akkor vezették át ugyanis a Széchenyi-fürdőből a hévízforrás vízét. Kicsivel több mint 30 ezer embert tud befogadni, eredetileg pedig Szabadság Fürdőnek hívták, de a helyiek a közeli Dagály utca miatt Dagályként emlegették. A fürdőnek sokáig saját hajójárata volt.

És hogy mi lesz ezután?

Az MNV Zrt.-től megtudtuk, hogy a 25 és az 50 méteres kültéri medence, a pillangómedencék, a termélmedencék és a Béke-kút a felújítás után is megmaradnak. Megszépül ugyanakkor és kibővül a Dagály főépülete, belül pedig kényelmes, modern környezetbe kerülnek az éttermek és az üzletek. A gyógyulni vágyók új egészségügyi és wellness szolgáltatásokat vehetnek igénybe, megújulnak tovább a zöldterületek, a gyerekeknek pedig modern gyerekmedence és játszótér épül.

A jelenlegi elképzelések szerint a fürdő a 2018-as strandszezonra nyit ki újra.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
Olvasói sztorik