Közélet

Kiakadt a Bud Spencer parkon az óbudai önkormányzat

Július utolsó napján magánakciózott egyet a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, és parkot neveztek el a Magyarországon is népszerű, idén elhunyt Bud Spencerről. A gesztust mindenki ünnepelte, nem úgy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, akik szerint "poént csináltak egy amúgy támogatható kezdeményezésből".

A hivatal a Facebookon osztotta meg a véleményét a vasárnapi keresztelővel kapcsolatban. Bár elismerik, hogy jó vicc volt, emlékeztetnek arra, hogy a budapesti kerületek közül ők az egyetlenek, akik 2006 óta kikérik a helyiek véleményét az utcák elnevezésével kapcsolatban. Sajnálják egyúttal azt, hogy a párt az itt élők megkérdezése nélkül akciózott – semmibe véve a közterület-elnevezéssel kapcsolatos előírásokat és a már jól bevált óbudai közösségi tervezést.

A magunk részéről csupán a művész szomorú halála okán zárjuk ki annak a pofonsorozatnak a lehetőségét, amit Carlo Pedersoli osztana ki, ha megtudná, hogy a nevével pártérdekből szórakoznak Budapesten

– írják.

Az önkormányzat felhívja a figyelmet arra is, hogy közterületet jogszerűen csak az elhunyt halála után öt évvel lehet – mivel Bud Spencer nem volt Budapest díszpolgára, így ez a főszabály vonatkozik rá. Egyébként a hivatal amiatt hálás, hogy felhívták a figyelmet egy név nélküli közterületre – a lépést javaslattételnek fogják fel, és mindenki megírhatja a kozelazemberekhez@obuda.hu e-mail címre.

Levelüket stílszerűen úgy zárták:

Egyelőre tehát kincs, ami nincs!
Fejlécképünk a Bud Spencer Facebook-oldalról származik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik