Közélet

Mozizás közben tekerhettek a Szabadság téren

Tekerj, hogy segíthess! címmel hirdetett eseményt a Budapest Bike Maffia és a Cofidis. A háromnapos program célja, hogy egy kis testmozgásra bírva gyűjtsön ételt hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Július 2-án elstartolt a 2016-os Tour de France, többek között ez adta az ihletet a hét eleji mini programsorozathoz: a kitelepülés alatt görgőre szerelt kerékpáros versenyen lehet ételadományt gyűjteni. Ráadásul nem is kell nagyon megerőltetni magunkat: már csupán egyetlen kilométernyi bringázással 3 gyerek egynapi étkezését biztosíthatjuk.

A program kedden délután 4-kor kezdődik, de érdemes később is elnézni a Szabadság térre, ugyanis fél hétkor Puskás Peti a díszvendég, este 9-től pedig kertmozizni lehet. Szerdán már délután háromtól lehet menni, fél hétkor Magyar Bálinttal lehet összefutni, este 9-től pedig az elődöntő meccsét lehet megnézni a belvárosi téren.

Jó hír: ha kerékpárral érkeztek, adomány-kerékpárszervizt biztosítanak nektek a szervezők.

A kapcsolódó Facebook-eseményt ide kattintva érhetitek el.

Fejlécfotó: Conal Gallagher/Flickr

Ajánlott videó

Olvasói sztorik