Közélet

Ezerötszáz fát vágnak ki a Római-parton a mobilgát miatt

A gát 2019 januárjára készülhet el. A projektre tízmilliárd forintot költenek.

A Népszabadság szombaton számolt be róla, hogy ezerötszáz fát vágnak ki a római-parti mobilgát miatt.

Ami most ott van, az bizonyosan nem lesz ott a védmű kialakítása után

– mondta a lapnak nyilatkozva Tarlós István főpolgármester.

Tarlós szerint a Római-part „elhanyagolt, szemetes és egyáltalán nem szolgálja a pihenést” – ezt mindenképpen orvosolni szeretnék. Az átalakítás terveit nyáron kifüggesztik a római-parti sétány több pontján, és lakossági fórumot is tartanak.

Igaz, hogy miért, azt ne tudni, hiszen a Népszabadság szerint a főváros még ebben a hónapban megtárgyalja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötendő támogatási szerződést.

A gátépítés kiemelt állami beruházásként fut az uniós projektlistán: ebbe a főpolgármester szerint a partfal védelme mellett új közterek és nyilvános illemhelyek kialakítása, egy kerékpárút megépítése és a parkosítás is belefér. Ha nem lesz elég a pénz, akkor a 90 milliárdos EIB-hitelkeretből és a Főgáz-részvények eladásából maradt 30 milliárdból pótolják a hiányzó összeget.

Tarlós szerint a mobilgát nem fogja elrontani a part képét, mert a támfalak mellett az oszlopok is kivehetők lesznek.

A tervezői szerződést még tavaly decemberben írta alá a főváros a tendereredményt megtámadó Keviterv Akva Kft-vel és az Utiber konzorciummal. A konzorciumnak júniusra kell elkészítenie az engedélyes terveket. A végleges nyomvonalra a jövő héten tesznek javaslatot a tervezők; a nyomvonalat az MTA, a BME és a vízügyi főhatóság javaslatára fogják kijelölni.

A gátat 2019 januárjában adhatják át.

A főpolgármester a Népszabadság kérdésére válaszolva elismerte, hogy a védmű megépítése miatt a part szinte valamennyi fáját ki fogják vágni. Cserébe viszont megvédhetnek hetven hektárt, beleértve 53 ezer ember vagyonvédelmét – hangsúlyozta, hozzátéve, nem tudja, hogy kártalanítja-e valaki a parton lévő vendéglátó-ipari egységek tulajdonosait.

Mint arról korábban a 24.hu is beszámolt, a helyi civilek hevesen ellenzik a főváros mobilgát-építési terveit. Szerintük a védmű jobb helyen lenne a kerítések tövében vagy a Nánási–Királyok útján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik