Budapest

Több benzingőzt, kevesebb bringást!

Röviden így foglalható össze Tarlós István főpolgármester véleménye, aki szerint a tömegközlekedés fejlesztése miatt igazságtalanul szenvednek az autósok, a kerékpárosok pedig veszélyesek és kulturálatlanok.
Korábban a témában:

Tarlós István pénteken, szokásos kétheti sajtómunkás-tornáztatóján megint rendkívül velős kijelentésekkel szórakoztatta a t. nagyérdeműt. Mint mondta, egy közlekedési szakértők által készített tanulmány szerint a főváros 2030-ig szóló fejlesztési koncepciója, a korábban általa is buzgón propagált Balázs Mór-terv „szélsőségesen tömegközlekedés-orientált” (Sic!), ezért módosításra szorul. A főpolgármester a nagykörút forgalmának szabályozását hozta fel példaként, szerinte a közlekedési lámpák villamosbarát programozása súlyos hiba, ami komoly környezeti károkat okoz. „Az autóforgalom korlátozása és tiltása hibás szemlélet” – jelentette ki az Index tudósítása szerint.

Tarlós még a kombínóknál is jobban be van rágva a kerékpárosokra. Legalábbis erre utal, hogy szerinte „tíz biciklisből nyolc” rendszeresen áthajt a piros lámpákon; be is lengette, hogy ha nem változtatnak a viselkedésükön, kezdeményezni fogja, hogy az autósokhoz hasonlóan nekik is KRESZ-vizsgát kelljen tenniük. Meg azt, hogy mivel a think tankje szerint a közös busz- és bringasávok lassítják a tömegközlekedést, fontolóra veszik azok „felülvizsgálatát”, és azt a „balesetveszélyes” szabályozást is megszüntethetik, amely lehetővé teszik a bicikliseknek, hogy bizonyos helyeken a forgalommal szemben is behajthassanak az egyirányú utcákba. „A kerékpáros kultúra az infrastruktúránál is nagyobb fejlesztésre szorul” – összegezte véleményét Tarlós az MTI tudósítása szerint.

Tarlós és a Demszky-korszak

A polgármester sommás kijelentéseivel rögtön magára is rántotta az ország legnagyobb kerékpáros érdekvédelmi szervezetét. A Magyar Kerékpárosklub közleményben reagált: szerintük Tarlós a Demszky-korszakba akarja visszalőni a „régióban egyedülálló biciklis fejlődést” produkáló várost.

A kerekesek sorra vették a főpolgármester kijelentéseit. Mint írták, Budapesten a legtöbben tömegközlekedéssel járnak munkába és iskolába, ezért érthetetlennek tartják a felvetéseit. Úgy látják, Tarlósék nem tekintik közlekedési eszköznek a kerékpárt, pedig az valódi jármű, amely ráadásul lehetővé teszi, hogy a városlakok a lehető legrövidebb úton juthassanak el az úti céljukhoz. „Az élhető városfejlesztés kulcsa olyan kerékpárosbarát úthálózat kialakítása, amely biztosítja, hogy egyszerűen és gyorsan lehessen A-ból B-be eljutni” – hangsúlyozták.

A Kerékpárosklub azt is nehezményezte, hogy Tarlós szerint a kerékpáros közlekedés morálja komoly kívánnivalókat hagy maga után. Szerintük a baleseti statisztikák éppen az ellenkezőjét mutatják: Budapesten is az a nemzetközi trend érvényesül, hogy ahol többen bicikliznek, ott minden közlekedő számára biztonságosabbá válik a város. „A biciklis közösség mérései szerint a két keréken járók közt többségében vannak a jogosítvánnyal rendelkezők, a szabályos biciklilámpa-használat pedig általánossá vált” – érveltek.

Nagyobb dugók, egészségtelenebb környezet

A kerékpárosok szerint, ha Tarlós elképzelései megvalósulnak, könnyen lehet, hogy hamarosan állandó szmogriadóban kell majd élnünk. „A tömegközlekedés és a kerékpározás visszaszorítása még nagyobb dugókat, még egészségtelenebb környezetet, a kevés közösségi tér további csökkenését és a mostaninál is nagyobb szmogot hozhatnak Budapestre” – írták. Ezt megelőzendő találkozóra hívták a városvezetőt, amelyen újratárgyalnák a vitatott pontokat. Az érdekvédők szeretnék, ha a nyilvánosság is megismerhetné „a főpolgármester keze alá dolgozó grémium tagjainak névsorát és az általuk készített dokumentumokat”. A találkozón azokat a szakmai anyagokat is ismertetnék, amelyeket a Tarlós István által felkért csoport nem ismert, vagy nem tartott fontosnak.

A főpolgármester meglepő gyorsasággal reagált a kerekesek vádjaira. Szerinte a szervezet ok nélkül riogatja a közvéleményt. „Semmi értelme, hogy agresszív megelőző kommunikációba kezdjenek” – fejtegette, hozzátéve: „nincs is semmiféle előterjesztés.”

Tarlós széles körű egyeztetést ígért. „A főváros arányos megoldást akar. Az idő előtti, hangos kiabálás felesleges, és nem is biztos, hogy célszerű” – zárta közleményét a polgármester.

Előre a tarlósi (köz)úton

Akárhogy mosakszik – és gorombáskodik – a főpolgármester, nyilatkozatai egyértelművé teszik, hogy valamilyen számunkra kifürkészhetetlen okból túlságosan is a szívén viseli a budapesti autóslobbi érdekeit. Erre utal többek között az is, hogy újra és újra kísérletet tesz a dugódíj elszabotálására; hogy azon a sajtótájékoztatón, amelyen fent tárgyalt kijelentései is elhangzottak, kerek perec közölte: a sajtóhírekkel ellentétben eszük ágában sincs egyirányúsítani a Lánchidat, és a pesti alsó rakpartot sem zárják le; hogy védhetetlen módon évek óta halogatja a 3-as metró felújítását, és még sorolhatnánk, sorolhatnánk napestig.

Tarlós István nem akarja figyelembe venni a nemzetközi példákat, tesz a városfejlesztéssel és közlekedésszervezéssel kapcsolatos kutatásokra és jó gyakorlatokra, nem zavarja, ha a város belső kerületei élhetetlenné válnak a dugók és a szmog miatt. Neki csak az fontos, hogy továbbra is nyugodtan csapathasson a szolgálati Audival a Városház utcában – lehetőleg anélkül, hogy buszokat vagy bicikliseket kelljen kerülgetnie. A város és a benne élő, dolgozó, tanuló, közlekedő polgárok meg majd csak meglesznek valahogy. Feltéve, ha van autójuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.