Közélet

Autentikus magyar cigányzenével indult a WOMEX

A budapesti világzenei expóra a világ ötven országából érkeztek fellépők.

Október 21-25. között Budapesten rendezik az idei World Music Expót (WOMEX). Ahogy nyitóbeszédében Alexander Walter, az esemény igazgatója is kiemelte, ez az első eset, hogy Közép-Kelet-Európában tartják a világ legjelentősebb világzenei expóját. „A WOMEX a zenén keresztül mutatja be a világ kulturális sokszínűségét” – hangsúlyozta Walter.

A Gipsy HeartBeats című nyitógálán autentikus cigány népzenét játszó zenészek és együttesek léptek fel a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Köztük a Szlovákiában élő roma énekes és táncos, Oláh Attila, a nagyecsedi gyökerekkel rendelkező, tradicionális északkelet-magyarországi cigányzenét játszó Romengo együttes és a világszerte ismert belga szintó muzsikus, Tcha Limberger, aki az elmúlt években a kalotaszegi magyar népzene egyik legelismertebb interpretálójává vált.

A gálán hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, a magyar népzenei, cigány és balkáni motívumokkal fűszerezett „városi zenét” játszó Palya Bea, és Pál István „Szalonna” kárpátaljai zenei hagyományokat felelevenítő együttese is fellépett. A megnyitót magyar táncház zárta.

A budapesti WOMEX-re több mint kilencven országból érkeztek vendégek. A hivatalos programban ötven ország – köztük Mali, Dél-Korea, Haiti, Brazília és Nagy-Britannia – hatvannégy produkcióját nézhetik meg az érdeklődők. Október 25-én az expó idei életműdíjasa, a szenegáli Cheikh Lo is fellép a MüPában. A koncertek mellett idén először filmvetítéseket is tartanak.

A részletes programot itt nézhetitek meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik