Budapest

Mi van a menekültek csomagjában?

Sokan azt hiszik, hogy a menekültek jól felszerelve érkeznek Magyarországra. Pedig – ahogy az az IRC fotóiból is kiderül – csak a legszükségesebbeket tudják magukkal vinni.

Magyarországon sokan meg vannak győződve arról, hogy a menekültek alaposan felszerelve, drága okostelefonokkal, tabletekkel, laptopokkal felszerelkezve érkeznek az országba. Valószínűleg a tranzitzónákban és a menekülttáborokban is puszta passzióból töltik az idejüket, hiszen lenne pénzük arra, hogy valamelyik Duna parti szállodában vegyenek ki szobát. Nagyobbat nem is tévedhetnének: amikor a háború vagy a terror elől menekülve elhagyják a hazájukat, csak a legszükségesebbeket tudják magukkal vinni. A nagy bőröndöket nem tudnák feltenni azokra az apró, emberekkel telezsúfolt csónakokra, amelyek a Földközi-tengeren keresztül Európába viszik őket, ezért a többségük egyetlen hátizsákkal vág neki az előtte álló, több ezer kilométeres útnak.

Persze, mindegyik csomagban más kincsek, vagy egy menekülő számára kincset érő, kutyaközönséges használati tárgyak lapulnak; sokuk ezeket is elveszti a kimerítő és veszélyes vándorlás során.

Az International Rescue Committee (IRC) nemrég meglehetősen felkavaró fényképeket tett közzé a honlapján, amelyeken a menekültek csomagjainak tartalma látható. A képek megrázó tanúbizonyságul szolgálnak arra, milyen egyszerű tárgyakhoz tudunk ragaszkodni mi, emberek.

Egy gyerek

A hatéves Omran a szíriai Damaszkuszból indult el.

Színes hátizsákjába édességeket, egy fogkefét, fogkrémet, szappant és vészhelyzet esetére egy injekciós tűt tett. Van nála egy nadrág, egy ing és némi kötszer is.

Egy tinédzser

A 17 éves Iqbal az afganisztáni Kunduzban nőtt fel. Mint mondta, olyan dolgokat vitt magával, amelyek segítségével könnyebben beolvadhat a befogadó országban élő emberek közé. „Szeretném, ha fehér bőröm és tüsi hajam lenne – mondta az IRC önkénteseinek. – Nem akarom, hogy tudják, hogy menekült vagyok. Attól tartok, hogy ha valaki kiszúr, rám hívja a rendőrséget.”

Iqbal egy nadrágot, egy inget, egy pár cipőt és egy pár zoknit visz magával. A táskájába sampont, hajzselét, bőrvilágosító krémet, fésűt, körömcsipeszt és kötszert is tett. Van nála száz dollár, 130 török líra, egy okostelefon, egy tartalék mobil, valamint egy afgán, egy iráni és egy török SIM-kártya.

Egy művész

Nour egy húszéves szír képzőművész. Két táskával indult útnak, de az embercsempészek azt mondták neki, csak az egyiket viheti fel a hajóra, ezért megvált a ruháitól, és az iratai mellett csak azokat a tárgyait tartotta meg, amelyeknek különös érzelmi értékük van a számára.

Köztük egy rózsafüzért, amelyet a legjobb barátjától, egy órát, amit a barátnőjétől, valamint egy szír zászlót, egy palesztin amulettet és pár ezüstből, illetve fából készült karkötő, amiket az otthoni barátaitól kapott. Van nála még néhány gitárpengető, egy ing, egy mobiltelefon és egy szíriai SIM-kártya is.

Egy anya

A szintén húszéves Aboessa tízhónapos kislányával, Douával utazik. Ők is Szíriából menekültek el; kis híján a tengerbe vesztek: miután a török rendőrök leszerelték a gumicsónakjuk motorját, rögtönzött evezőkkel kellett a partra vergődniük.

Aboessa csomagjában egy babasapka, gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, egy üveg víz, bébiétel, papír zsebkendő, váltás pelenka, egy pár zokni, naptej, testápoló, fogkrém, mobiltöltő és egy sárga hajgumi van. Gondosan magával vitte a személyes iratait és a baba oltási bizonyítványát is. Pénztárcájában némi pénzt és az útlevelét őrzi.

Egy gyógyszerész

Egy 34 éves szír orvos, aki korábban Németországban praktizált 53 társával együtt egy dingiben (nagyobb gumicsónakban) kísérelte meg az átkelést Európába. Kis híján el is érték a görög partokat, de a parti őrség végül megállította őket. A csónak léket kapott, és a férfinak háromnegyed óráig kellett taposnia a vizet, mire végre kimenekítették a tengerből.

Szerény csomagjában némi nejlonzacskóba csavart pénzt, egy okostelefont, egy öreg, teljesen elázott és így használhatatlanná vált tartalék készüléket, egy pótakkumulátort, mobiltöltőket, fülhallgatókat és egy 16 GB-os pendriveot vitt magával, amin a családi fotóit őrzi.

Egy család

Egy 31 tagú nagycsalád (hét nő, négy férfi és húsz gyerek) a szíriai Aleppoból Görögországba menet szinte minden ingóságát elvesztette. Egyetlen táskát tudtak megmenteni.

Féltve őrzött „vagyonuk”: egy ing, egy farmer, egy pár cipő, pipereszerek, egy fésű, egy pelenka, néhány tisztasági betét, két kis doboz tej és pár szem sütemény. Az irataik és a pénzük egy része szerencsére megmaradt.

(Fotók: Tyler Jump/International Refugee Committee)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.