Budapest

Közel egymillió forintos a legmagasabb befizetett BKK-pótdíj

Molnár Dávid
Molnár Dávid

újságíró. 2016. 08. 10. 14:31

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pótdíjazásában folyamatossá váltak a végrehajtások, emiatt pedig sorra érkeznek a bliccelésekből eredő rekordösszegű befizetések annak ellenére, hogy a pótdíjazások száma egyébként ötödével csökkent. A tavaly bevezetett szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően az elmúlt évben közel 40 ezer, idén pedig újabb 25 ezer fizetési meghagyást, valamint közel 12 ezer végrehajtási eljárást indított a BKK azokkal szemben, akik jegy és bérlet nélkül vették igénybe a közösségi közlekedés szolgáltatásait. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara tájékoztatása alapján csak egyetlen cég, egy telekommunikációs multi adott be több fizetési meghagyást a BKK-nál követelései érvényesítése érdekében.

350 forintot spórolni, majd befizetni egy autó árát

A Budapesti Közlekedési Központ összeállította az elmúlt félév legnagyobb pótdíjbefizetéseinek listáját, amely azért is kiemelt jelentőségű, mivel korábban ilyen összegű befizetések egyáltalán nem jelentkeztek a közlekedésszervező társaság kasszájában. Fontos, hogy ezek az összegek már nem csak üres fizetési ígéretek, hanem konkrétan befolyt pénzek,

igaz, ezek többségét már nem önszántukból fizették be a pótdíjazottak, hanem jogi eljárások keretében.

Íme a lista, az összegek mögött pedig azt is láthatjátok, mikor fizet(tet)ték be őket.

  1. 924.307 Ft (2016. március 2.)
  2. 486.358 Ft (2016. május 4.)
  3. 459.295 Ft (2015. december 8.)
  4. 456.411 Ft (2016. április 23.)
  5. 353.396 Ft (2015. november 16.)
  6. 351.000 Ft (2016. május 9.)
  7. 343.345 Ft (2016. január 25.)
  8. 308.588 Ft (2016. április 19.)
  9. 262.599 Ft (2016. március 9.)
  10. 260.000 Ft (2015. december 17.)

Az év első hét hónapjában egyként összesen 165 ezer alkalommal büntettek az ellenőrök, ami azt jelenti, hogy minden napra közel 800 pótdíjazás jutott.

Elkaptak, mit tegyek?

Ha a BKK jegyellenőrei pótdíjaznak valakit utazása során, annak a helyszínen – vagy 2 munkanapon belül a kijelölt ügyfélszolgálatokon (Akácfa utca, Deák tér, Kelenföld) – 8 ezer forintot, azt követően, 30 napon belül 16 ezer forintot kell befizetnie. Aki csak 30 nap után rendezi a pótdíjtartozását annak már mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, 32 500 forintot kell befizetnie. Abban az esetben, ha valaki csak otthon felejtette a bérletét, 5 munkanapon belül lehetősége van 2 ezer forintos kezelési költség megfizetése mellett, a bérlet utólagos bemutatására.

Tavaly a BKK eldöntötte, hogy minden tartozást behajt, s ennek érdekében, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. A közlekedésszervező társaság egyébként ezzel sem vállal túl nagy kockázatot, hiszen a mai napig 313 pótdíjazási polgári per zárult le jogerősen, amelyekből 302 alkalommal, tehát az esetek 97%-ában a BKK nyerte meg a pert. Ezekben az esetekben a pótdíj összegén túl, a per valamennyi költsége is a pótdíjazott utasra hárul. A tartózást lehet egyébként banki átutalással és bankfiókban történő befizetéssel is rendezni, sőt: lehetőség van havi részletfizetésre is és tervezik, hogy a helyszínen is lehessen bankkártyával kifizetni a 8 ezer forintot.

Fejlécképünk a BKK Facebookjáról van.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.