Közélet

Nem lesz kerékpárút a Nehru parton sem

Áprilisban felkerültek a nyár végére elkészülő Nehru part látványtervei az önkormányzat honlapjára. Mivel építész nem vagyok, így nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy milyen funkciókkal bír majd a tér, egy dolog viszont feltűnt: nincs kijelölt kerékpárút a területen. Ez nemcsak szerintem, de a Magyar Kerékpárosklub szerint is elég szomorú, ezért megkerestem Budapest Főváros IX. Kerület Ferencvárosi Polgármesteri Hivatalát, hogy árulják el, valóban nem terveztek-e a bringásokkal. Spoiler: nem.

Miért baj?

A Nehru partot eddig is használták a kerékpárosok, ugyanis a két végén (észak és dél) ér véget egy-egy kerékpárút. Igaz, a Bálna melletti vendéglátóhelyek asztalai okozta zsúfoltság miatt állandó konfliktusforrás volt, azonban most, hogy az asztalok elkerültek a járdáról, a gyalogosok és a bringások is elférnek egymás mellett, és annyi összetűzés sincsen. A délről érkező út a HÉV-végállomás mellett ér véget, így logikus lenne, hogy a két végpont között nem lesz szakadás, de sajnos igen.

Már megint sírtok, bringások?

Csak szemléltetésképpen: ez olyan, mintha egy autópályán lenne egy néhány kilométeres szakasz, ahol földúton, a vasúti síneket többször keresztezve kellene haladnia az autósoknak. Lehet vele élni, de miért kéne, ha egyébként ezt meg lehetne oldani egy felújítás-újratervezés keretében?

Válaszol az Önkormányzat

Ferencvárosnak írt levelemben az alábbi dolgokra voltam kíváncsi:

  • Valóban nem lesz ott kerékpárút?
  • Ha nem, akkor hol és hogyan kötődik össze a két említett szakasz?
  • A Közraktár utcában történik majd kerékpáros fejlesztés? (Arra járok reggelente munkába, és a rengeteg kátyú miatt nehézkes a haladás).
  • A Bálna melletti kerékpárút megmarad?
Hely az bizony lenne | Forrás: ferencvaros.hu
Hely az bizony lenne | Forrás: ferencvaros.hu

Válaszában dr. Bácskai János polgármester elmondta, hogy a parkfelújítást elfogadott és jóváhagyott tervdokumentáció és költségvetés alapján kivitelezik, valósítják meg, illetve azt is, hogy

az elfogadott és jóváhagyott költségvetési kiírásban a Duna part sétányon történő kerékpárút átvezetése a Bálna és HÉV végállomása között nem szerepel, így az összeköttetést nem áll módjában teljesíteni.

Az Önkormányzaton kívül megkerestem a Magyar Kerékpárosklubot is, ahol Halász Áron még Ferencváros válasza előtt elmondta: sajnos nem lesz kerékpárút a parkon keresztül

annak ellenére, hogy hely és igény is lenne rá.
Miért nem kerülnek a bringások?

Egyrészt azért, mert a Nehru parton eddig is elfértek egymás mellett a kerékpárral és a gyalog közlekedők, így kijelölt kerékpárút pedig még inkább biztonságossá tette volna az együttélést. Halász szerint egyébként ezek után is bringázni fognak ott az emberek, de az átgondolatlan tervezés miatt így továbbra is a sétányon. Az is kérdéses, hogy hogyan jutnak ki majd a bringások a Közraktár utcába, ugyanis az út két pár villamossínen, gyalogátkelőhelyeken és több szintkülönbségen vezet át. Íme:

Valószínűleg egyébként erre lesz a “kerülő”: megtaláltuk ugyanis a 2013 decemberében kiadott látványterveket, ott pedig az látszik, hogy a deszkásoknak szánt, híd alatti skatepark mellett fút az út.

Forrás: welovebudapest
Forrás: welovebudapest

Nincs azzal baj egyébként, hogy a Bálna melletti területről is el akarják vezetni a kerékpárosokat, csak szuper lenne, ha egyrészt olyan útra vinnék, ahol nem egymást érik a kátyúk, a bringásoknak pedig nem a 2×2 sávos úton kell az autók között egyensúlyozniuk, másrészt pedig megfelelő kommunikációja lenne az ilyen projekteknek.

Címlapképünk a ferencvaros.hu-ról származik, és jól látható, ahogy a kép jobb felső sarkában a semmiben ér véget az északról érkező kerékpárút.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik