Közélet

Defektet kapott a fideszes pártfegyelem?

A párt ifjúsági szervezetének budapesti tagozata a főpolgármesterrel szembeszállva kiállt a kerékpárutak fejlesztése mellett.

Korábban mi is megírtuk, hogy Tarlós István márciusban kiadott főpolgármesteri utasításában elrendelte „a budapesti kerékpáros közlekedés feltételrendszerének felülvizsgálatát”. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, arról ebben a cikkünkben részletesen is írtunk; nagy vonalakban arról van szó, hogy visszafognák az infrastrukturális fejlesztéseket, és jó néhány, az elmúlt években elért vívmányt is visszacsinálnának.

Pedig annak ellenére, hogy – ahogy azt a Magyar Kerékpárosklub elnöke is elismerte – 2010 óta sokat javultak a kerékpározás feltételei a fővárosban, további fejlesztésekre lenne szükség.

Például azokra az évekkel ezelőtt beígért bicikliutakra és bringasávokra, amelyeket az Üllői útra, a Nagykörútra, a Bartók Béla útra és a Fehérvári útra terveztek, de sehogy sem akarnak megépülni.

A problémára a Fidesz ifjúsági szervezete is felfigyelt. Varga-Bajusz Veronika, a Fidelitas budapesti elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében arra kérte a Fővárost, hogy folytassa a kerékpáros infrastruktúra és a Bubi közbringarendszer fejlesztését.

Friss értesüléseink szerint a dél-budaiak által régóta várt Bartók Béla úti és Fehérvári úti kerékpársávok veszélybe kerültek, a kerékpáros közlekedés jövőjéről szóló viták eredményeként

– írta Varga-Bajusz.

A fővárosi Fidelitas szerint, ha Budapestet „a jövő városának szánjuk, az olyan kiemelt útvonalak, mint a Bartók Béla út és a Fehérvári út teljes felújítása elképzelhetetlen a biztonságos, kétirányú kerékpárnyomvonal kialakítása nélkül”.

A fiatal jobboldaliak szerint nem szabad visszalépni az elmúlt évek fejlesztéseiből.

Abszurd lenne például a Bajcsy-Zsilinszky úton a buszsáv kerékpározhatóságát megszüntetni” – érveltek, hozzátéve, hogy „a kerékpározás feltételeinek javítása a budapesti fiatalok és minden budapesti érdeke”.

Nem a Fidelitas az első, amely szót emel a főpolgármester kerékpárellenes fejlesztéspolitikája ellen. Korábban Riz Levente, Rákosmente fideszes polgármestere, a Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke is azt nyilatkozta, hogy nem támogat olyan intézkedéseket, amelyek visszalépést jelentenének „az elmúlt évek kerékpározást ösztönző intézkedéseihez képest”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik