Közélet

Vadállatok lepték el az európai nagyvárosok utcáit

Vadállatok lepték el az európai nagyvárosok utcáit

A litván Ceslovas Cesnakevicius új sorozatával a nyugat-európai metropoliszok kulturális sokszínűsége előtt tiszteleg.

Ceslovas Cesnakevicius litván képzőművész és fotós nemrég körbeutazta Párizst, Barcelonát, Londont és Amszterdamot. Mint a Feature Shoot-nak nyilatkozva elmondta, teljesen lenyűgözte, mennyivel pezsgőbbek és változatosabbak ezek a városok, mint a szülőföldje, a Szovjetunió volt tagállama, ahol „államilag üldözték, sőt, akár be is börtönözték azokat, akik csak egy kicsit is kitűntek a szürke tömegből”.

Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius

Ez a „szociális, kulturális és etnikai tolerancia”, nagyon meglepte. Ekkor fogalmazódott meg a fejében a Zoo című képsorozat ötlete, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen ritka és értékes dolog ez a nyugat-európai városokra jellemző sokszínűség.

Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius

Cesnakevicius az utazásai során készített utcai és állatkerti fotókból sajátos hangulatú montázsokat ollózott össze, amelyeken a korzózó, dolguk után szaladgáló emberek mellett békés vadállatok sétálnak az utcákon.

Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius

Pingvinek totyognak ki egy metróállomásról; emu vonul végig egy forgalmas sétálóutca közepén; víziló döcög át termetes testével egy zebrán – Cesnakevicius világában az emberek és állatok a lehető legnagyobb békében élnek egymás mellett a modern betondzsungelekben.

Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius
Kép: Ceslovas Cesnakevicius

A művész további képeit itt nézhetik meg.

Olvasói sztorik