A magát „Emigrantski Raggamuffin Kollektivként” meghatározó RotFront zenekart 2003-ban alakította két Berlinben élő emigráns: Yuriy Gurzhy, egy felkapott partysorozat, a RussenDisko DJ-je, és Wahorn Simon, aki a Balatonban és a Batu Kármenben is zenélt, mielőtt 1998-ban végleg kiköltözött volna a német fővárosba.
Ők ketten, a hozzájuk csapódó orosz, bolgár, német, amerikai, ausztrál, magyar és számtalan más nációjú zenésszel olyan, egészen egyedi hangzásvilágú bandát hoztak létre, amelyben remekül megfér egymással a kelet-európai cigányzene, a régi orosz slágerek, a ska, a ragga, a rock, a pop, a hip-hop és a klezmer. Első albumukat, a 2009-ben kiadott Emigrantski Raggamuffint azóta két másik, a 2011-es Visa free és a 2014-es 17 Deutsche Tänze is követte.
Az elmúlt években körbekoncertezték egész Európát, de most úgy döntöttek, egy időre felhagynak a turnézással, és újra stúdióba vonulnak. Wahorn Simonnal Budapesten beszélgettünk.
Budapest.24.hu: Sokáig Szentendrén éltél. Hogyan kötöttél ki Berlinben?
Wahorn Simon: Megnősültem. A volt feleségemmel, Ritával (Lengyel Rita Berlinben élő magyar színésznő, a Berlin Calling főszereplője, a szerk.) még itt, Magyarországon ismerkedtünk meg. Ő hívott, hogy menjek ki hozzá Berlinbe. Én akkoriban masszív heroinista voltam, nem sokkal előtte csináltam végig egy elvonót, és nagyon el akartam menni innen. Jött ez az esély, és én életem vele. Nem is nagyon csomagoltam, csak a basszusgitáromat meg egy kis böröndöt vittem magammal. Rita éppen Münchenben forgatott. Kért nekem egy repülőjegyet a produkciótól, én pedig odarepültem, megvártam, amíg befejezi a forgatást, aztán bérautóval Berlinbe mentünk, és azóta ott élek.
BP.24.hu: Berlin hozott le a heroinról?
W.S.: Igen. Kilencvennyolcban költöztem ki, és azóta is tiszta vagyok. Bár, ha jobban belegondolok, nem is maga Berlin hozott le a szerről, hanem inkább a helyváltoztatás. Tudtam, hogy el kell mennem innen. Tulajdonképpen receptre írták fel nekem, nemrég találtam meg azt a zárójelentést, amiben a pszichiáterem »hosszabb külföldi tartózkodást« javasolt.
BP.24.hu: Aztán ott ragadtál. Pedig mehettél volna tovább, mint annyi más magyar…
W.S.: Szerintem ebből a szempontból alapvetően kétféle ember van: azok, akik jól érzik magukat ott, ahol vannak, és azok, akik sehol sem érzik jól magukat, ezért is keresnek mindig új helyet. Én nem vágyom igazán a változásra, nem szeretném, ha új dolgokat kellene megszoknom. Úgy voltam vele, hogy ha már amúgy is jól érzem magam ott, akkor inkább maradok. Lehet, hogy puszta kényelemből, de eszembe se jutott, hogy máshova kellene költöznöm. Véletlenül csöppentem Berlinbe, de ma már az az igazi otthonom. Még akkor is, ha az utóbbi években nagyon megváltozott a város. Sok tehetős fiatal költözött az olyan kerületekbe, mint Mitte, vagy Prenzlauerberg, ahol én is lakom. Folyamatosan dzsentrifikálódik a környék; a koncertezés, a lazulás, az éjszaka ma már nem olyan, mint volt. Az igazán jó klubok többsége átköltözött Neuköllnbe és Friedrichshainba. Neukölln nagyon feljött – igazából Neukölln az új Mitte.
BP.24.hu: Mi a legnagyobb különbség Berlin és Budapest között?
W.S.: Nem tudom. Erre nagyon nehéz lenne válaszolni. Mind a két városnak megvan a maga történelme és adottságai, mind a kettőt másfajta emberek lakják. Egy biztos, a németeknek sikerült Berlinből jó helyet csinálniuk. Félreértés ne essék, Budapest se rossz hely, de azért bőven van benne még kiaknázatlan potenciál. Idén nyáron egyébként elég sok időt töltöttem Magyarországon, és nagyon jól éreztem magam. Igaz, inkább Szentendrén lógtam, ott, ahol születtem és felnőttem, Pestre csak ritkán jöttem át. De általában nem nagyon bírok ki két hétnél többet itthon. Utána már nagyon vágyom Berlinbe. Nagyon jó érzés, amikor leszáll velem a repülőgép a Schönefelden: akkor azt gondolom, oké, most már minden rendben lesz, végre hazaértem.
https://www.youtube.com/watch?v=dLr87BO3Ld8
BP.24.hu: Mihez kezdtél, amikor kiköltöztél?
W.S.: Eleinte minden munkát elvállaltam, ami szembejött. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd a zenélésből fogok élni. Tizenhat éves voltam, amikor a Batu Kármennel elkeztünk koncertezni, később játszottam a Balatonban is, de sosem tartottam magam művésznek. Hobbiként tekintettem erre az egészre. Amikor kimentem, nem volt senki, aki odajött volna hozzám, hogy megkérdezze, akarok-e vele zenélni. Szakmám, végzettségem nem volt, úgyhogy azt csináltam, amit tudtam. Építettem díszleteket a Lábas Zolival (Berlinben élő magyar képzőművész, díszlettervező, a szerk.), asztalosmunkákat vállaltam, és élveztem, hogy keresek annyit, amennyiből kényelmesen meg tudok élni.
BP.24.hu: Mikor érezted úgy, hogy végre megvetetted a lábad?
W.S.: Az elejétől fogva otthon éreztem magam Berlinben. Rita nagyon sokat segített, biztos pont volt az életemben; mindig volt annyi munkám, hogy megéljek; igazából nem voltak komolyabb problémáim. Pedig úgy mentem ki, hogy a feleségemen kívül egyetlen berlini ismerősöm volt csak, a Pedró, aki korábban Pomázon abban az általános iskolában fotózott, ahova jártam. Amikor kimentem, ő volt az első, akit felhívtam, és rögtön szerzett is nekem egy munkát. Egy lakást újítottunk fel a Bélának, aki később felvett a nyomdájába dolgozni. Egy ideig hajtogattam a szitázott pólókat a műhelyben, aztán, amikor összegyűlt egy kis pénzem, vettem egy komputert meg egy plottert, és megalapítottam a saját cégem. Eleinte azt se tudtam, hogy kell kezelni a számítógépet, de a grafikus kollégáim segítettek, úgyhogy hamar beletanultam. Aztán rájöttem, hogy zenélésre is baromi jól használható, így megcsináltam az első kis stúdióm. Persze, eleinte csak hobbiból, a saját örömömre. Csak azután kezdtem el profi zenészként dolgozni, miután elindult a RotFront.
BP.24.hu: Hogy hoztátok össze a zenekart?
W.S.: Úgy kezdődött, hogy Yuriy kollegám (Yuriy Gurzhy, a szerk.) megcsinálta a RussenDiskót, ami pillanatok alatt nagyon menő lett Berlinben. A Cafe Burgerben voltak a partyk, havonta kétszer, és mindig iszonyú nagy volt a tömeg. Azon a helyen kétszázan férnek el, de a Jurijék szettjeire öt-hatszázan is elmentek, hosszú sorokban álltak az emberek az utcán, hogy bejuthassanak. Ott találkoztunk először. Akkoriban már én is DJ-ként dolgoztam, és úgy döntöttem, szervezek egy közös fellépést, csupa kelet-európaival: a RussenDisko mellett magyarok és jugók is játszottak. Egy barátom valahogy szerzett egy üresen álló cigarettagyárat, annak a nagytermében csináltuk meg az első közös bulinkat. Nagyon jól sikerült, úgyhogy úgy döntöttünk, elkezdünk együtt zenélni.
BP.24.hu: És hogyan szedtétek össze a többi zenészt?
W.S.: A zenekar tulajdonképpen magától állt össze. Eleinte a berlini barátainkkal, ismerőseinkkel kezdtünk zenélgetni. Nekem például volt egy lakótársam, Blacky, ő volt az első MC-nk. Akkoriban nem is volt dobosunk, mert Blacky végig beatboxolta a koncerteket. Ami nem kis teljesítmény, tekintetbe véve, hogy mi tulajdonképpen félig-meddig rockzenekar vagyunk. Persze, az eredeti felállás hamar megváltozott. Az évek során nagyon sokan megfordultak a zenekarban, vagy hatvan zenész biztosan játszott már nálunk. Folyamatosan cserélődtek az emberek: volt, aki azért lépett ki, mert gyereke született, és olyan is, aki elment Amerikába vagy visszaköltözött Oroszországba. Eleinte nagyon sok orosz volt a zenekarban, például Yuriy egyik barátja, a zseniális klarinétos Misha Stutin. Ő azóta felhagyott a zenéléssel és hazament Szentpétervárra. Kár érte, a világ egyik legjobb klarinétosa volt.
BP.24.hu: Hamar jött a siker?
Szerencsére igen. Mivel akkoriban a RussenDisko már elég híres volt, és sokan ismerték Yuriy-t, már a legelső fellépésünk teltházas volt. Egy kis klubban játszottunk, de ahelyett, hogy tízen-húszan lézengtek volna, ahogy az egy elsőkoncertes bagázsnál lenni szokott, legalább százötvenen eljöttek. Onnantól aztán nem volt megállás, egyre nagyobb helyeken, egyre nagyobb közönség előtt léptünk fel.
BP.24.hu: Hogyan alakult ki a stílusotok?
W.S.: Mivel a zenét leginkább mi csináljuk Yuriy-jal, a mi ízlésünk és kulturális hátterünk határozza meg a számaink stílusát. Persze, eleinte az is sokat számított, hogy a Rotfront afféle cover-bandának indult – csak mi nem a híres nyugati zenekarok számait csináltuk meg, hanem olyan kelet-európai zenészekét, akiket nyugaton senki sem ismert. Feldolgoztuk többek között a Neurotic és a Balaton számait is, meg régi orosz slágereket és magyar cigánydalokat. Ezek egyébként csak azután kezdtek el érdekelni, miután kimentem Berlinbe. Addig főleg Hendrixet, Zeppelint meg efféléket hallgattam. Akkor kezdtem el régi magyar számokat, meg cigányzenét hallgatni, amikor elköltöztem itthonról. Azóta nagyon sokat merítek belőlük – ahogy a reggae-ből, a rockból, a hip-hopból és még számtalan más műfajból is.
BP.24.hu: Hogyan fogadták a berliniek ezt a sajátos, kevert stílust?
W.S.: Berlin nagyon nyitott város. Olyan hely, ahol már nagyon régóta keverednek a különböző országokból, kultúrákból érkező emberek: nem véletlen, hogy az ott élő németek sokkal befogadóbbak, mint a hamburgiak vagy a müncheniek. Hozzá vannak szokva a külföldiekhez, nem csodálkoznak azon, ha valaki teszem azt, angolul szólal meg. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy kulturálisan és zeneileg is nagyon nyitottak és érdeklődők.
BP.24.hu: Hogyan jutottatok el a feldolgozásoktól az első albumig?
W.S.: Már vagy öt éve koncerteztünk, mire megcsináltuk az első albumunkat. Mivel Yuriy-t sokan ismerték a RussenDisko-n keresztül, bejártuk fél Európát, mielőtt eljutottunk volna a stúdióig: turnéztunk Németországban, voltunk Angliában, Magyarországon, sőt, még Banja Lucában is. Az első lemezünket Shantel (Stefan Hantel német zenész, producer és DJ, a szerk.) saját labelje, az Essay Recordings adta ki. Vele jóban voltunk, mert több számának a szövegét a Yuriy írta, köztük olyan slágereket, mint a Disko Boy. Szóval, gond nélkül kiadta a lemezünket; igaz, az első album kurva jó is volt. Nagyon összeraktuk; mire elvittük a kiadóba, kész volt az anyag, keveréssel, borítóval, mindennel együtt.
BP.24.hu: A lemez nagyot dobott a népszerűségeteken?
W.S.: Igen. Miután megjelent, még többet hívtak minket fellépni. Elkezdtük profi módon szervezni a koncerteket, leszerződtünk egy booking-ügynökséggel. Mióta kijött az első album, gyakorlatilag folyamatosan turnézunk.
BP.24.hu: Annak ellenére, hogy a Rotfrontnak van egy jól felismerhető, markáns stílusa, minden albumotok más. Hogy tudjátok újra és újra megújítani a zenéteket?
W.S.: Ennek valószínűleg az lehet a titka, hogy sosem ragaszkodtunk semmilyen stílushoz. Soha nem volt egy meghatározott „zenei irányvonalunk”, mindig abból építkeztünk, ami éppen tetszett. Szabadon játszunk a reggeae, a rock és a popzene elemeivel: mindenből azt használjuk fel, ami az éppen aktuális ízlésünknek leginkább megfelel. Ezekből az elemekből próbálunk összesakkozni valami olyasmit, ami szerintünk a legjobb. Tulajdonképpen azért is álltunk össze Jurijjal, mert DJ-ként úgy éreztük, hiába találunk mindig jó számokat, egyik sem „tökéletes”. Mindig úgy éreztük, mi egy kicsit másképp csinálnánk.
Persze, annak ellenére, hogy általában mi írjuk a számokat, azért a zenészek is nagyon sokat hozzátesznek a Rotfront stílusához, hangzásvilágához. Van köztünk ukrán, bolgár, német, osztrák, ausztrál és persze, magyar is – mindenki hozza a saját tudását és a saját zenei kultúráját. De nem is ez a lényeg, hogy ki honnan jött, inkább az, hogy mindegyikünknek más az ízlése, mindannyian mást csinálunk. Ebből a sokszínű, változatos mozaikból áll össze végül a zenénk.
BP.24.hu: Yuriy Gurzhy-val már lassan tizenkét éve dolgoztok együtt. El tudjátok még viselni egymást?
W.S.: Mi ketten nagyon különbözőek vagyunk. Teljesen más karakterek – ami ugyan sok konfrontációval jár, de nagyon sokat hozzá is tesz a produkcióhoz, mert ettől lesz igazán színes az egész. Nem véletlen, hogy már olyan régóta dolgozunk együtt. Ez több, mint barátság. Olyan, mint egy házasság: van egy közös gyerekünk, a Rotfront, amit folyamatosan, nevelni, pátyolgatni kell. Nem a saját, egyéni érdekeinket nézzük: közösek az érdekeink, és ezekért hajlandók vagyunk keményen dolgozni. Ha vitatkozunk, akkor is azért vitatkozunk, hogy jobbá és sikeresebbé tegyük a bandát.
BP.24.hu: Stúdióba mentek. Összejött egy újabb albumra való anyag?
W.S.: Dolgozunk rajta. Az első lemez anyaga öt évet ért mire felvettük. Azóta folyamatosan koncerteztünk és e mellett csináltuk meg a második és a harmadik lemezt. Most szeretnénk egy kicsit visszavonulni és több időt szentelni az új albumra.
