Közélet

A menekültek és az országimázs

A kormány igyekszik megnyugtatni a turistákat: Budapest a menekülthullám ellenére biztonságos város. A baj csak az, hogy a nyugatiak nem a „migránsok” miatt hanyagolják az országot – hanem azért, mert egyre rosszabb a hírünk a világ civilizáltabb felén.

Az MTI pénteki híre szerint a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) jelezte, hogy a „menekültügyi helyzet miatt” a külföldi utasok és turistacsoportok sorra mondják le magyarországi látogatásaikat. A szervezet arra kérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, tegyen róla, hogy a külföldön megjelenő hírek mellett tudatosítsák: „Magyarország változatlanul biztonságos úti cél”.

Szíjártó Péter ugyan nem ért rá, hogy személyesen kezelje ezt a nyilvánvalóan roppant súlyos válsághelyzetet, de a kormány bürokráciacsökkentő törekvéseinek hála, épp elég szabadon rendelkezésre álló fehérgalléros – oppardon, szürke zakós – van a kormányban, akik bármikor ugraszthatók, hogy kiálljanak a sajtó elé és elszavalják a kötelezőt.

Forrás: Boris Roessler/DPA
Forrás: Boris Roessler/DPA

Ezúttal Ruszinkó Ádámra, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkárára esett a választás, aki a budapesti Bazilika előtt rendezett sajtótájékoztatóján elmondta, az ország továbbra is biztonságos, a hatóságok urai a helyzetnek. Mint hozzátette, ugyan rövid idő alatt nagyszámú menekült érkezett az országba, de ők a turisztikai célpontoktól messze, a pályaudvarokon táboroznak; a közúti közlekedés fennakadásoktól mentes, ahogy a vasúti is – igaz, a nyugatra utazóknak azzal az apró kellemetlenséggel számolniuk kell, hogy mivel a MÁV momentán nem indít közvetlen vonatokat Ausztriába, Hegyeshalomnál át kell szállniuk egy másik szerelvényre.

„Please follow the red umbrella!” – amíg az igen tisztelt Dollárpapa és Eurómama a Deák tér-Kossuth Lajos tér- Halászbástya útvonalon közlekedik, nem eshet bántódása

Az idelátogatók tehát megnyugodhatnak: Budapest turisztikailag frekventált helyein nem vagy csak elvétve fordulnak elő „migránsok”. A várban, a Duna-korzón meg a Costesben például egyetlen egyet sem láttak, és arról sem érkezett jelentés, hogy dühödt szírek, afgánok vagy eritreaiak vertek volna szét egy hetedik kerületi stag-partyt. „Please follow the red umbrella!” – amíg az igen tisztelt Dollárpapa és Eurómama a Deák tér-Kossuth Lajos tér- Halászbástya útvonalon közlekedik, nem eshet bántódása. Ha meg olyan hülye, hogy a képeslap-Budapest helyett a valódi Budapestre kíváncsi, és szívesen beülne mondjuk egy nyolcadik kerületi kiskocsmába, hát magára vessen. Menjen inkább a Mátyás pincébe vagy a Váci utcai turistatejeltetőkbe, ott személyesen Rogán Antal fogja szavatolni a biztonságát.

Forrás: Boris Roessler/DPA
Forrás: Boris Roessler/DPA

A MUISZ és az NGM kommunikációs üzenete persze, egyértelmű: ide jönnek ezek a fekete, barna meg bézs színű emberek jatagánnal a fogaik között, hogy elvegyék a munkánkat, megbecstelenítsék a lányainkat, kiirtsák a teljes magyar sertésállományt, felrobbantsák a német megszállás áldozatainak emlékművét – és tönkretegyék az országimázst. Nyilvánvaló, hogy az Iszlám Állam kottájából játszanak: céljuk, hogy fondorlatos módon, a puszta jelenlétükkel megroppantsák a nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos turisztikai iparág gerincét, hogy aztán egyetlen gyilkos rohammal, a kellő költségvetési források hiányában meggyengült, laptop, presszógép, mikrohullámú sütő és mobilklíma nélkül maradt, dobói értelemben vett magyar hősök ellenállását leküzdve visszafoglalhassák a Gül Baba türbéjét.

Céljuk, hogy a laptop, presszógép, mikrohullámú sütő és mobilklíma nélkül maradt, dobói értelemben vett magyar hősök ellenállását leküzdve visszafoglalhassák a Gül Baba türbéjét

A kedves potentátok újabb kommunikációs zsonglőrmutatványában nem az a legszomorúbb, hogy megint egyszer bebizonyították: a lehető legnagyobb közönnyel, érzéketlenséggel és cinizmussal viszonyulnak azokhoz az emberekhez, akiknek a polgárháború vagy a terror elől menekülve el kellett hagyniuk a hazájukat. Még csak nem is az, hogy a jelek szerint „turisztikai szakember” létére egyikük sem járt még olyan, az odalátogatók számát tekintve meglehetősen sikeres városokban, mint Róma, Isztambul, Berlin vagy Párizs– amelyekben egy álmos péntek délutánon több fekete, barna és bézs embert láthat az egyszeri turista, mint a Keleti pályaudvar tranzitzónájában.

Forrás: Boris Roessler/DPA
Forrás: Boris Roessler/DPA

Hanem az, hogy – ahogy az a külföldi sajtó elismert orgánumainak, köztük a New York Times és a Guardian tudósításaiból is kiderül – felkészületlenségükkel, arroganciájukkal és a belpolitikai haszonszerzésre irányuló, embertelen politikájukkal éppen ők ártanak a legtöbbet az országimázsnak. Nem véletlen, hogy jó érzésű, az országra és annak kultúrájára valóban kíváncsi nyugat-európai vagy amerikai manapság nem szívesen jön hozzánk. Marad a piros esernyő, a katasztrófaturisták és a brit legénybúcsúztatók – de ők is csak azért, mert a beindult az Airbnb, olcsó a sör a Kazinczy utcában és a migrációs nyomás ellenére zavartalanul üzemel a Liszt Ferenc téri Hooter’s.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik