Közélet

Elindult a Budapest.24.hu

Kedves Olvasó,

Az internet hemzseg a Budapesttel, a budapesti élettel, kultúrával, építészettel, divattal, gasztronómiával és a többivel foglalkozó portáloktól, weboldalaktól és blogoktól. Olyan is akad köztük, amelyik nem elégszik meg azzal, hogy eligazítsa az olvasóit az ötödik-hatodik-hetedik kerület egy kaptafára felhúzott luxus-romkocsmái, fair trade kávézói, fine dining éttermei, divatfröccsözői, borbárjai és egyéb yuppie-melegedői és hipszterfoglalkoztatói között, hanem megpróbálja érdekes és értékes tartalmakkal, hasznos információkkal szolgálni a látogatóit. De legyünk őszinték, ilyenből sajnos nagyon kevés van.

Olyanból pedig még kevesebb, amelynek az lenne a célja, hogy a maga valóságában mutassa meg kedvenc városunkat: a frissen felújított belvárosi terekkel és a rohamosan szlömösödő külvárosi negyedekkel. Az ezüst étkészlet csengésétől zajos Michelin-csillagos éttermektől a félkarú rablók cserkócsilingelésétől és az évtizedek óta a bormaszatos pulthoz ragadt törzsvendégek rekedtes beszélgetéseitől hangos nyolcadik kerületi kocsmákig. Kőbányától a Lipótvárosig, a Pasa Parktól a Keleti pályaudvar melletti tranzitzónáig.

Márpedig mi, a Budapest.24.hu újságírói és szerkesztői éppen ilyen oldalt szeretnénk csinálni. Egy olyan online felületet, amelyen mindenről szó esik, amitől élhető és élhetetlen, izgalmas vagy éppen kibírhatatlanul szürke ez a város. Amibe minden és mindenki belefér, ami Budapesten történik, és aki Budapesten él. Ami egyszerre szolgál szórakoztató és informatív olvasmányként és az önjelölt városi hordószónokok kedvenc találkozási helyként. Ahol érdekes emberekkel ismerkedhet meg az, aki ide téved – vagy, reményeink szerint ide szokik – legyen szó világszerte megbecsült művészekről vagy épp a Népszínház utcában napi tizenhat órában dolgozó szír pizzériásról. Ami a klasszikus értelemben vett görög agora, a londoni Hyde park és a játszótéri papa-mama beszélgetések élményét egyszerre adja meg az olvasóknak.

Nekünk ez a célunk: szórakoztatni és szolgáltatni szeretnénk. Tippeket adni ahhoz, hova vigye el a Tinderen megismert lányt vagy fiút, ha be akar vágódni nála. Hogy mit csináljon akkor, ha péntek este otthon unatkozik, egyedül, és éppen nem jut eszébe semmi érdekes program. Hogy hogyan éljen túl egy brit legénybúcsút vagy egy tizenegyedik kerületi kiállításmegnyitót. Hogy hogyan építse fel, rendezze be és tegye a maga számára komfortossá a saját városát. Mert bár igen nagyra tartjuk és tölcsérrel isszuk minden szavát, de egy dologban azért vitatkoznánk kedvenc publicistánk, Para-Kovács Imre véleményével. Szerintünk egyáltalán nem döglött ez a város.

Tisztelettel és üdvözlettel,
A Budapest24 stábja

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik